Üveges szemmel aludtak a boltok

Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam a munkát.

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.

Elhull a virág, eliramlik az élet...

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Szeretlek, mint anyját a gyermek,

Nap alattam, nap fölöttem,

Itt ülök csillámló sziklafalon.

s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?

Hűvös és öreg az este.

s hökken a hó a hideg havason.

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,

Véred forrjon mint az örvény árja,

Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,

De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,

A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött

Síma száddal mit kecsegtetsz?

Csak maradj magadnak!

Kertészkedem mélán, nyugodtan,

vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,

valaki jár a fák hegyén

nézzed a lombon át a lusta holdat;

Kuckóba bújnak a vének.

Sár voltam, mostan zuzmara.

Megyek se ide, se oda.

Az ember szíve kivásik.

Hűvös és öreg az este.

A pillanatok zörögve elvonulnak,