KM
Nem csalás, nem ámítás, az egy-egy képpáron szereplő hírességek bizony egyidősek. Eltalálod, melyik évben születtek?
A fröccs a nyár egyik kedvelt alkoholos itala, nem mellesleg pedig hungarikum. Tudod, milyen arányban tartalmaz bort és szódát például a polgármester, a maflás vagy a magyar–angol?
Tíz fotó, tíz nevezetesség.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal első részletes élelmiszerhulladék-felmérése szerint az EU által becsült 39 kilogrammnál jóval magasabb, 68 kilogramm az évente egy főre jutó élelmiszerhulladék mennyisége Magyarországon. Ennek csaknem a fele tényleges pazarlás (feleslegesen vásárolt vagy tárolási hiba miatt szemétbe került termék). Az elkerülhető élelmiszerhulladékban ételmaradékok, a sütőipari termékek, zöldségek és gyümölcsök, valamint tejtermékek fordulnak elő a leggyakrabban. (MTI)
Vannak, akik nem tudják, milyen táborozni, mert sosem volt benne részük, de talán többen vannak azok, akik hosszabb-rövidebb időt eltöltöttek valamilyen táborban. Mikor is publikálhatnánk ezt a szavazást, ha nem nyáron, hiszen most van a táborok szezonja?
Tíz nevet választottunk ki. Tegyél egy próbát, hogy kiderüljön, segítség nélkül is tudod-e, mikor ünneplik az ezeket a neveket viselő nők a névnapjukat.
A Bloomsbury könyvkiadó húsz éve, 1997. június 26-án piacra dobta egy addig ismeretlen angol írónő, Rowling kötetét, amely a Harry Potter és a bölcsek köve címet viselte. Kvíz az évforduló apropóján.
Az eddig megszokott három nap benntartózkodásra a finanszírozás miatt volt szükség, nem szakmai szempontok miatt, mondta az MTI híre szerint a Jahn Ferenc kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa az M1 aktuális csatornán. A jövőben rendkívül szigorú feltételekhez kötnék, mely esetekben mehet haza 24 órával a szülés után az anya és az újszülött a kórházból, első gyermekét világra hozó nőt, a császármetszéssel szülőket ezután sem engednének haza egy nap múlva, tette hozzá.
Korábban már készítettünk egy hasonló kvízt nőknek (https://szavazo.hu/szavazas/622/a-ferfiak-kapasbol-valaszolnak-erre-a-nehany-kerdesre-es-ti-lanyok), úgy igazságos, hogy a férfiak is kipróbálhassák magukat.
Sok szempontból lehet értékelni egy-egy évtizedet, de most nem adunk meg különféle szempontokat. Mindent összevetve neked melyik évtized volt a kedvenced?
Copyright © 2016 Szavazó | Minden jog fenntartva | Impresszum | Adatvédelemi nyilatkozat | Moderációs alapelvek