KM
Nincs megadva bemutatkozó szöveg

Sok szempontból lehet értékelni egy-egy évtizedet, de most nem adunk meg különféle szempontokat. Mindent összevetve neked melyik évtized volt a kedvenced?

Boros Imre közgazdász egy tévéműsorban elmondta: szerinte az 550-600 ezer forint körüli bruttó bér közelítene az uniós átlaghoz. Mit gondolsz, belátható időn belül elérjük ezt a bérszintet?

Országos kampány indult a nyúlhús fogyasztásának népszerűsítésére, ennek keretében felhívják a figyelmet az egészséges, nagy fehérje- és alacsony zsírtartalmú, sokféleképpen elkészíthető húsfélére. Te szívesen tennél az asztalodra nyúlhúsból készült ételeket?

Némelyek több százezer feliratkozóval rendelkeznek. Ismert és feltörekvő youtubereket választottunk ki. Felismered őket?

Vannak, akik úgy vélik, a meleg nyári hónapok már kibírhatatlanok légkondicionálás nélkül, mások szerint egészségtelen ez a megoldás. Persze az se mindegy, ki hol él, hiszen egészen más a helyzet egy 35 fokos panellakásban, és más egy házban. Te mit gondolsz?

2011-es általános és a 2016-os kis népszámlálása adataiból kiderül: a két időpont között 4,9-ről 3,2 százalékra csökkent a nyolc általános iskolai végzettségűek száma, 49-ről 54, 6 százalékra nőtt az érettségizettek aránya, és a diplomások aránya is magasabb lett, 19 százalékról 22,8 százalékra nőtt. Szerinted milyen végzettség kell napjainkban a boldoguláshoz?

Koroknyai Virág nyerte a 2017-es Magyarország Szépe - Miss World Hungary szépségversenyt, az első udvarhölgy Viczián Viktória, a második udvarhölgy Pető Laura lett, a közönségdíjat szintén Viczián Viktória nyerte el. Ha rajtad múlott volna, te kit koronáztál volna szépségkirálynőnek? Az alábbiakban azok a lányok is szerepelnek, akik az utolsó napokban, a felkészítő tábor ideje alatt estek ki, így már nem kerültek be az élő műsorba.

Az E.ON egy európai felmérésben megállapította, hogy majdnem minden második ember vitatkozik arról a partnerével, hogy a villany égve maradjon-e a lakás bizonyos helyiségeiben. A megkérdezett nyolcezer fő 52 százaléka szerint elsősorban Olaszországban és Magyarországon hangzik el gyakran a „Te hagytad égve a villanyt” vád, de a „Jobban szereted az okostelefonodat, mint engem” is sokszor - a válaszadók egyharmadánál - felmerül. Rád az alábbiak közül melyik jellemző leginkább?

Manapság rengeteg szépségversenyt rendeznek, így nem csoda, hogy kevesen vannak azok, akik tudják követni, hogy melyiknek ki lett a nyertese. Ráadásul úgy tűnik, mintha a győztes lányok elég gyorsan el is tűnnének a nyilvánosság szeme elől. Te mit gondolsz, elindíthatja valakinek a karrierjét, ha megnyer egy szépségversenyt?

A statisztikák szerint a magyar háztartások GDP-arányos pénzügyi megtakarításai jelentősen növekedtek a 2008-as gazdasági válság óta. A magyar háztartások bruttó vagyona 2015 végén 90 ezer milliárd forint volt, ami átlagosan személyenként 9, háztartásonként 22 millió forintnak felel meg - többek között ez szerepel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy friss elemzésében, számolt be róla az MTI.
Copyright © 2016 Szavazó | Minden jog fenntartva | Impresszum | Adatvédelemi nyilatkozat | Moderációs alapelvek